Test-cool-túra

Szombaton, korán reggel indultunk el, immáron hagyományossá vált kenu túránkra. Leányfalun találkoztunk és indultunk tovább Tátra egy külön busszal.

Busz

Ott már vártak ránk az odaszállított hajók. Az eddigi utak sikerét mutatja, hogy több, mint harmincra gyarapodott a résztvevők száma.

a

Vízre szálltunk tehát és elindultunk az első találkozóra, Esztergom szigetére, ahol már várt ránk egy motorcsónakkal egyesületünk pszichológusa, Dávid és a mesterszakács Bacsa Péter. Sikeres volt az első etap, pedig volt egy-két kezdő, először ebben a szerepben próbálkozó kormányos is, de mindenki gyönyörűen megállta helyét. Elkezdte tehát mindenki élvezni a csodálatos környezetet.

b

A vízről talán még szebb volt a Bazilika Esztergomban, mint ahonnan megszoktuk látványát, a szárazföldről. Együtt folytattuk tehát utunkat Zebegénybe, ahol a település melletti szigeten vertünk tábort. Épültek a sátrak, közben rotyogott bográcsban a gulyás és csodáltuk a minket körbe vevő vizet és azt a fantasztikusan szép helyet. A természet részévé váltunk. A fiatalok játszottak, a felnőttek pedig átbeszélték a világ minden történését.

tábor

Fáradtan merültünk álomba este.

1 este

Másnap reggel kényelmesen összekészülődtünk, majd bementünk a településre, hogy megízleljük a helyi finomságokat.

123

Fogyott a fagyi és a rétes. Nyugodtan indult a nap és csorogtunk lefelé a Dunán, ahol sokszor összekapcsolódtak a csónakok is.

sok

Megálltunk egy zátonyon, a Duna közepén, ahol még biztos nem biciklizett senki. Nekünk volt egy összecsukva, így ezt a világtörténelmi hiányt Grabovszky mester törte meg, aki körbe „vizibiciklizte” a vízből körülbelül 10 centiméterre kiemelkedő helyet. A távolból tényleg olyan volt, mintha a víz tetején lebegne.

Bratyó

A további úton Visegrádi Vár látványa támogatott minket, elterelve gondolatainkat az addigra már fáradó izmainkról. Onnan már csak egy rövid út vezetett a szigetcsúcsra, ahol hűsöltünk a vízben és vártuk az út befejező részét.

csúcs

Folytattuk utunkat, melyben Dunabogdány volt az utolsó megálló, ahol feltöltöttük a lemerült energia készleteket egy pár hamburgerrel, lángossal, a parton pedig a lányok szórakoztatták a nagyérdeműt egy rögtönzött tornabemutatóval. A fiatalok közben iszappakolással enyhítették az erős nap hatásait. Az utolsó két órás, befejező része a túránknak már éreztette a szülőkkel, hogy bizony ez egy sport program, ami fárasztó, így van még mit tanulni a fiatal sportolóktól. Az ülőgumók sajgása mutatta, ez az út bizony több, mint 50 kilométer hosszú volt. Végül fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk meg Leányfalura, úticélunk utolsó állomására. Biztos vagyok abban, hogy este senkit nem kellett altatni. Egy-kettő, egy-kettő, hangzott a fejünkben a fiatalok evező bíztatása. 😊

vége

Köszönjük a tökéletes szervezést és lebonyolítást!

Hajrá Hunyadi, várjuk a következő próbatételt!