Diákolimpia 2023.
Április elsején rendezték meg az Országos Diákolimpia Bajnokságot Békéscsabán. 13 vármegyéből, 200 nevelési intézményből érkezett a több mint 600 nevezés. A Hunyadis különítmény 10 fővel képviseltette magát a rendezvényen és Koknya Péter pedig bíróként szerepelt. Eredményünk 2 arany, 3 ezüst és 1 bronzérem.
Nézzük a részleteket:
Point fighting
Domokos Nadin dél-pesti ellenféllel kezdett, akit technikai KO-val győzött le. Utána egy beremendi lány következett, akivel egyébként jó barátságban van. A láthatóan ügyes kickboxos keményen ellenállt, de Nadin folyamatosan fölénybe kerülve, végül 9 pont különbséggel aratott győzelmet és ezzel megszerezte az aranyérmet.
Balogh Marcell egy makói fiúval kezdett, akit gyönyörű és kiszámíthatatlan indulásaival, meggyőző fölénnyel győzött le. A döntőben egy csepelivel mérte össze erejét, aki –egyenlőre- nagy falatnak bizonyult, de így is egy szép ezüstérmet szerzett.
Light contactban is bizonyítani akart a hunyadis versenyző, ahol ZMKBA-s ellenfelét magbiztos fölénnyel győzte le. A négy közé jutásért egy budaörsi fiú jutott, akit ezúttal még az őt jellemző odaadással sem tudta megverni. Összességében szép teljesítményt nyújtott Marci.
Verbai Zsombor friss juniorként lépett tatamira. Ellenfele gyors lábtechnikájának nem találta ellenszerét, de pár alkalommal megmutatta, ő is tud annyira gyors lenni, hogy azt ne lehessen kivédeni.
Fóthi Attilának volt a legnehezebb sorsolása. A tavalyi magyar bajnokkal kellett kezdenie. Az első menetben a támadások nagy részét képes volt hárítani és értékes 3 pontot szerezni, de a mérkőzése további részében a rutin került fölénybe, így a mérkőzést Attila elveszítette.
Kopp Szilárd kellemetlen zuglói taekwondo-s ellenfelét taktikus küzdelemben győzte le és került döntőbe, ahol egy csepeli fiú várta, aki szép lassan felőrölte Szilárdot, így végül ezüst éremmel zárta a napot.
Lucza Dávid élete második versenyén vett részt és szintén egy taekwondos, gyors lábú versenyzővel küzdött. Ezeknek a rúgásoknak nem találta ellenszerét, de helytállása mindenképpen elismerésre méltó, sokat fejlődött az első megmérettetés óta.
Verbai Nimródnak szintén egy koreai eredetű sportot űző versenyző jutott (taekwondo) elsőként, aki a második menetre megtörte az ellenfél lendületét és legyőzte. A döntőbe jutásért egy csepeli fiúval küzdött, akitől ezúttal kikapott. Tudjuk, hogy tovább előre, így marad a munka.
Kopp Nándort egy magas csepeli versenyző fogadta ellenfélként. Sajnos az első menetben volt pár kilépése Nándinak, ami mínusz pontokat hozott, illetve önbizalmat adott a csepelinek, így végül felül kerekedett és legyőzte versenyzőnket. Gyűjtjük a rutint és biztosak vagyunk abban, hogy a tehetsége előbb-utóbb érmeket fog hozni.
Light contact
Sípos Erik élete első versenyén vett részt. Balszerencséjére súlycsoportja egyik legjobbjával hozta össze a sors, szerencséjére viszont az egyik legkorrektebbel is egyben. Érződött a tudás különbség, de Erik végig harciasan, bátran küzdött, az ellenfél pedig nem használta ki a méret béli és tudáskülönbséget, így egy jó kis mérkőzést játszottak. Győzött a rutin.
Lőrincz Nimród a csapat legnagyobb menetelője volt ezen a tornán. Taekwondo-s ellenfelét egyértelmű fölénnyel verte. Már akkor megmutatkozott, a talajmunka mennyire jól megy neki. Ezt követően egy szegedi kickboxos következett. Ellene Vadi dinamikus kéztechnikáját vetette be eredményesen. A döntőben pedig egy beremendivel találkozott. Végig nagyon hasonló tudással mérték össze erejüket. Az utolsó másodpercekre 1 pont volt a különbség az ellenfél javára. Még egy gyors támadás, de az eredmény nem változott. Szépen csillogott az ezüstérem "Vadi" Nimród nyakában.
Domokos Dominik lépett utoljára a szorítóba. A Békés vármegyei taekwondos azonban nem tudott mit kezdeni azzal, amit Dominik képvisel. Szívvel-lélekkel. Szoros mérkőzésen ugyan, de mi nyertünk. A döntőben egy békéscsabai kickboxos próbálta meg azt, ami ez előzőnek nem sikerült, de azon kívül, hogy lábbal akart fölényre szert tenni, hasonló eredményre jutott. Dominik nyert a Diákolimpián.
A kick lightban sérülés miatt nem indult el.
A verseny szép sikert hozott egyesületünk számára, amihez hozzájárult a szülők, barátok bíztatása is. Tovább a győztes úton, Hajrá Hunyadi!
László Levente, Grabovszky Levente, Szűcs Zoltán
ui.: nézzétek meg a kezdő oldal "slide show-ját"!