29. Budapesti Világkupa
A hétvégén zajlott az év egyik legrangosabb eseménye a 29. Budapesti Világkupa. Fiaink nagyon készültek, hogy megmutassák, ki a legény a gáton. A megmérettetésre összesen 50 ország, 381 egyesület és közel 3900 nevezés érkezett, így nem volt ritka a 30 fölötti súlycsoport indulók száma sem. A világ minden tájékáról jöttek kickboxosok, így a létszám alapján ez az év legnagyobb versenye.
Csikós Péter kezdése még a csoportnak is jó lendületet adott. Két súlycsoportban is elindult. Az egyikben első, a másikban pedig második helyet szerezte meg. Gratulálunk neki!
Lukácsné Kónya Gabriella is ki-ki meccset játszott. Időről-időre mindig fejlődik, gyorsul egy kicsit. Így volt ez most is. Egy rendkívül szoros meccset játszott a nagy riválisával, ami egyszer ide, egyszer oda fordult. Szerencsétlenségünkre éppen a végén fordul a másik
javára, így egyetlen ponttal alul maradt Gabi.
Déri Benedek súlycsoportjában annyira megijedtek az ellenfelek, hogy mindjárt ketten nem jelentek meg, így eggyel beljebb került Beni. Ennek azért örültünk, mert 10 kilóval volt kevesebb, mint a többiek. Egy angol ellenféllel szemben játszott ő is nagyon szoros mérkőzést. Kicsivel a vége előtt még itt is vezettünk és csak a legvégén fordul át a másik javára.
Tóth Sebes-Csanád nem indult eddig még világkupán, de ez abszolút nem látszott rajta. Bizonyította ezt úgy, hogy mindjárt győzelemmel kezdett. Kemény csata volt, de ez egyáltalán nem látszott rajta. A következő mérkőzésen sem adta alább, legalább is a vezetés végig nála volt. Biztosnak látszott a győzelem, így edzői hatására oldalazni kezdett. Sajnos közben kilépett, így levontak tőle pontot, és talán egy másodperccel a vége előtt itt is elment a meccs. Azért szépen csillogott a bronzérem a nyakában.
Fóti Attila két szabályrendszerben is elindult. Mindkét alkalommal a kezdetek nagyon bíztatóak voltak, még irányította is Attila a küzdelmet, de valahogy elfogyott szufla, így legnagyobb sajnálatunkra az ellenfelek kezét emelte a főbíró a magasba. Lőrincz Nimród egy mintaszerű bizonyította, itt a helye a legjobbak között. Szerencsétlenségére összekerült a súlycsoport legjobbikával, egy Svájci fiúval, aki jobbnakbizonyult. Megvan a következő feladat, még ebben az évben legyőzni, mert jövőre már egy korcsoporttal feljebb indul.
Kopp Szilárd első küzdelmét fegyelmezett, helyenként bravúros mutatványokkal nyerte. A második körben azonban egy hasonló hozzáállású ellenfél következett. Pofonok csattantak minkét oldalon, azonban a végén az ellenfél taktikázott jobban.
Kopp Nándor közvetlenül a meccs előtt rosszul volt, így izgultunk, rendben lesz e minden. Nándi rákontrázott a hitetlenkedőkre, mert úgy mozgott, mint akinek semmi baja sem volt. 8 pontos különbséggel nyert. A következő körben sem adta alább, itt is tartotta a különbséget,
így az edző nyugodtan ülhetett mögötte. Mivel 34-en voltak a súlycsoportban, így ezzel még csak a 8 közé verekedte be magát. Jött a harmadik küzdelem, ahol jól kezdett ugyan, de végül alulmaradt. Azt hiszem, így is ő lett a nap hőse.
Grabovszky Mihály eleinte nem találta a legjobb megoldást az ellenfél stílusára, de egyre inkább ráérzett a másik sebezhetőségére. Az első menet közeli eredményt hozott. A másodikra visszaesett a teljesítménye, így az ellenfél örülhetett a végén.
Solti Levente sem tartozott a rutinos versenyzők közé, de ezt csak mi tudtuk, ugyanis a másik csak azt tapasztalta, hogy akármibe fog, mégis ő marad alul. Levi nagy szívvel és nagy fölénnyel győzte le ellenfelét. A következő körben is végig ő volt „felül”, vezette, irányította a küzdelmet, de mégis egyre csökkent az előny. Az utolsó másodpercek azonban a másiknak kedveztek, így egy nagy küzdelem után, de alul maradt Levi.
Összességében 1 arany, 2 ezüst és 3 bronzéremmel zártuk a versenyt, ami egy ilyen komoly mezőnyben jó eredménynek számít.
Nézzük, hogy látták a versenyzők:
Déri Benedek: Milyen volt a felkészülésed? "Jónak éreztem, az előtte lévő edzések is a versenyre készítettek fel és a kondim is helyén volt. Jobban ráfeküdtem a point-fighting-ra." Milyennek érezted a meccsed? "Az eleje jól ment, jobban, mint az ellenfélnek. Kondival is jól bírtam, vezettem is. A második részében fáradtam el. Sok olyan pontot kaptam, amit megelőzhettem volna. Az utolsó másodpercben, ha kitérek, meg is lett volna a meccs. A végeredmény 11:10 lett, hosszabbításban." Mi volt az erősséged? "A Rúgások, közbe támadások mentek jól, oldalsó feltartó rúgások és az elején a kondi." Mit tennél másként? "Odafigyelnék, hogy ne kövessem el ugyanazt kétszer. Az utolsó néhány másodpercben, ha kitérek, meglett volna a meccs." Hogyan tovább? "Most az edzőtábort várom, ami még jobban felkészít majd. Lihtban is kicsit ki akarom próbálni magam a jövőben."
Lukácsné Kónya Gabriella: Az idei világkupán nagy riválisommal csaphattam össze, aminek nagyon örültem, mert a tavalyi OB óta szerettem volna revansot venni. Akkor egy ponton múlott a meccs. Azóta csak egy alkalommal kerültünk egymással szembe a tatamin, áprilisban Nádudvaron. Sajnos akkor kevésbé voltam formában így 4 pontos különbséggel nyerni tudott ellenem, most viszont a felkészülésem megfelelőnek éreztem. Reggel, amikor beértem a csarnokba, volt egy kis izgalom, mert a Timetable szerint előrébb hozták a meccsemet 55 perccel, ami azt jelentette volna, hogy 10 perc múlva kezdek, és mivel még be se melegítettem, fejvesztve elkezdtem beöltözni védőkbe, hogy legalább a meccsről ne maradjak le… 😅 Végül kiderült, hogy mégsem kezdek pár perc múlva, így túltettem magamat a kezdeti izgalmakon, és elkezdtem a bemelegítést, és a beütéseket. Végül a tatamira már teljesen higgadt fejjel, de felpörögve léptem fel. A meccs alatt tudatosan próbáltam figyelni a múltban elkövetett hibáimra, végig elemeztem az ellenfél mozgását, és megpróbáltam a tőlem telhető legjobb módon lereagálni azt. Higgadt tudtam maradni szinte az egész mérkőzés alatt. Gyors megindulásokkal, kontrákkal, kézzel és lábbal is egyaránt tudtam pontokat szerezni. A mérkőzés végig nagyon szoros volt, de szépen meg tudtam szerezni a vezetést. Sajnos az utolsó fél percben annyira azon voltam, hogy megtartsam az előnyömet, hogy belefutottam pár hibába, így végül 13-12-re sikerült megfordítania az ellenfelemnek az állást. Szóval még ezt valamikor le kell játszanunk újra, így várom a legközelebbi találkozót. 😉😊
Lőrincz Vadi Nimród: - Sajnos nem sikerült a legjobb négy közé jutnom és emiatt csalódott vagyok, mert jobb eredményt szerettem volna elérni. Viszont úgy érzem, hogy igyekeztem végig helytállni, egy bekapott kekomi miatt szó szerint a padlóról keltem fel, és a nyolc közé jutásért játszott meccsem is jól sikerült. Azt hiszem, bebizonyítottam, hogy itt van a helyem ezen a versenyen, a legjobbak között. Talán egy szerencsésebb sorsolással még érmet is szerezhettem volna, de az viszont biztos, hogy ha a legjobb akarok lenni, akkor még sokat kell tanulnom és gyakorolnom.
Gratulálunk a versenyzőknek és köszönjük az önzetlen szurkolók, szülők bíztatását, jelenlétét.
Hajrá Hunyadi!