Edzőtábor 2024.
A szokásos éves edzőtáborunkat tartottuk Balatonfenyvesen. A lelkes fiatalok mellett 7 edző felügyelte a fejlődés menetét.
Ez arra is lehetőséget adott, hogy az edzéseinket külön point-fighting és light contact kategóriában tartsuk. Így a közös bemelegítés után két csoportban gyakorolhatták az eltérő technikákat, edzés közben pedig az edzők vitték el „iskolázni”, személyesen fejleszteni a kickboxosokat. A meleg könnyebb elviselését napvitorlák és nagy teljesítményű ventilátorok biztosították és az edzések időpontját is az időjáráshoz igazítottuk.
A tábor elején a megfelelő technikákat gyakoroltattuk be, később pedig építettük be a küzdelembe.
A sok munka után a Balaton hűsítő vize adott egyrészt felüdülést, másrészt gyorsabb regenerációt az izmoknak. Mivel azt tapasztaltuk, hogy a résztvevők éjszaka a telefon nyomkodásával töltötték pihenő idejüket, illetve nem egymással játszottak, hanem a szoba mélyén egyhelyben ücsörögtek, ezért korlátoztuk a telefon használatot reggeli és esti használatra. Ezt azzal enyhítettük, hogy a fárasztó munka után rendszeresen vitték őket a felnőttek a helyi ABC-be, hogy feltölthessék készleteiket.
Szerda délután sportpszichológus látogatta meg a versenyeken rendszeresen résztvevőket. Tesztet töltetett ki a fiúkkal és elbeszélgetett velük. Az edzőknek tartottak egy gyors értékelést és rövidesen megkapjuk a részletest is. Ezzel jobban ráláthatunk arra, mivel tudjuk motiválni őket és jobban megismerjük természetüket, a versenyzőkben pedig tudatosodott, milyenek személyiség jegyekkel rendelkeznek.
Csütörtök este vetélkedőn vettek részt, ahol komoly felajánlásokat tettek, mivel jutalmazzák a győzteseket, mint például az éttermi kiszolgálás vagy éppen dallal köszöntés. Lefekvés előtt pedig László Levente edző kedveskedett, a saját maga által elkészített pizzákkal.
Mivel a nagy szél részben tönkretette a napvitorlákat, így beköltöztünk a terembe. Itt már nem kellett az időjárással foglalkoznunk és még hangulatosabb edzéseket tudtunk tartani. Régi versenyzők, Hunyadisok is meglátogattak minket, hogy átadják tapasztalatukat, tudásukat a fiataloknak.
Lassan-lassan a tábor vége felé közeledtünk. A búcsú este Just Dance-el telt illetve közös bulizással telt. Itt a szórakozáson kívül a kései lefekvés okozott plusz örömöt mindenkinek.
Vasárnap reggel, a tábor zárásaként egy vicces edzést tartottunk a Balatonban.
Azt gondolom, ismét egy eredményes táborozáson vagyunk túl, ahol sokak munkája járult hozzá ahhoz, hogy pozitív nyomot hagyjon a résztvevőkben. Lőrincz Géza által szervezett tatami le és visszaszállítás, László Levente pizza sütése, Kónya Gabi segítsége a sportpszichológussal, ennek anyagi biztosítása a szülők részéről, Bacsa Péter, Kadinger András munkája az edzés alatti ventilátorok és a Just Dance technika biztosításában és sokáig folytathatnám még a sort. Közös munka volt, ahol voltak ugyan konfliktusok, de mindent sikerült házon belül elrendeznünk és még fejlődött is a gyerekek személyisége. Egy csapat voltunk, vagyunk és leszünk is! Köszönöm mindenki munkáját!
Hajrá Hunyadi!
Szűcs Zoltán