Hunyadi közgyűlés 2024.

Lezajlott a Hunyadi SE. tisztújító rendkívüli közgyűlése. A rövid idő ellenére sokan tették szabaddá magukat és jelenlétükkel erősítették egységünket.
A levezető elnök köszöntötte a résztvevőket, illetve egyesületünk tiszteletbeli elnökét, Galambos Pétert, majd elmondta, miért is volt szükség a rendkívüli közgyűlésre. Ezek után a tagság megválasztotta a szavazáshoz szükséges szavazat számlálókat, hitelesítőket és a jegyzőkönyvvezetőt. A megjelentek szavazatukkal megerősítették tisztségében az eddigi elnökségi tagokat, alelnököket és az elnököt. Gratulálunk nekik!
Következetek az edzők beszámolói. Először Balogh Károly mondta el eredményeit, majd Szűcs Anita jellemezte csoportját, aztán László levente számolt be a győri történésekről, végül Kónya Gabriella tartott tartalmas beszámolót.
Az elnökségében megerősített vezető először bemutatta a szentendrei csoportot, majd az év eddigi történéseiről, eredményeiről, közösségi eseményeiről és pénzügyi helyzetéről is beszélt. A tagság elfogadta a prezentációkat.
Az idei év díjazottjai örömmel vehették át az elismerő oklevelet, illetve azt a kupát, melyet munkájuk elismerésként kaptak meg. Az idősebb korosztályból Szabó Krisztián, a csapatot összetartó tevékenységét jutalmazta, illetve Lőrincz „Vadi” Nimródot kiemelkedő sportolói eredményeiért.
Az eseményt egy közös vacsora zárta, ahol a tagok egy kellemes beszélgetéssel idézték fel a múltat és beszélték meg a jövőt.
Köszönet mindenkinek, aki aktív munkájával segítette működésünket és közös céljainkat, a fiatalok fejlődésének biztosítását, az idősebb generáció versenyzését és tudásuk átadását a többiek felé, de elsősorban a Hunyadis értékek fenntartását!
Hajrá Hunyadi!
Szűcs Zoltán
ügyv. eln.