Zabok Open 2025.

AMegnyitó

A horvátországi Zabokba látogattunk, ahol 6 ország, 59 egyesületének, 522 nevezése jelezte, komolyan kell vennünk ezt a versenyt. A betegségek és egyéb problémák miatt, egyesületünkből csak három versenyző vett részt ezen az eseményen. Közülük is Solti Levente lépett elsőként tatamira, mégpedig egy súlycsoporttal feljebb. Ez annyira elsőként történt, hogy a legelső küzdelmet ő vívta. Kicsit érződött a stílusán, még nincs teljesen ráhangolódva. Ennek ellenére gyönyörű rúgásai voltak, amivel pontban jobb is volt mint ellenfele, de sajnos többször levontak tőle mínusz pontot mélyre hajlásért, minek eredményeképpen a másik végzett előtte. Nagyon sajnáltuk, mert övé kellett volna legyen ez a meccs. Kicklightban már nem kockáztatott Levi, alaposan felkészült a mérkőzésre. Ott álltunk a pást szélén és csak azt láttuk, valami probléma van a túloldalon. Ide-oda szaladgáltak az edzők, de csak nem sikerült megoldani a problémát, mert végül a bírók megelégelték a futkosást és leléptették a horvát fiút. Reklamáltunk a bírónál, hogy mi küzdeni jöttünk ide, nem így akarunk nyerni, de nem tudtuk meggyőzni. Aztán az is lehet, hogy csak megijedt az ellenfél Levi bemelegítése láttán. 😊

ALevi

Ezek után Lőrincz Vadi kezdte meg light mérkőzését. Nagyon hasonlított a Levi meccsére annyiban, hogy ugyanúgy több pontot szedett össze Vadi a két menet alatt, de két kilépés miatt, ami 6 pont levonást jelentett, mégis alul maradtunk.

AVadi

Ő is teljesen más mentalitással melegített és lépett tatamira a kicklight mérkőzésére. A mérkőzést irányítva, erőt demonstrálva, egyértelmű győzelmet aratott. Jöhetett a következő. Itt még határozottabban érvényesítette akaratát, mert körülbelül egy perc után dupla rúgással találta fejbe a másik fiút, aki ezek után már nem akarta folytatni a küzdelmet. Jöhetett a döntő. Itt egy nagyon kemény ellenfél várt Vadinkra, mert az előző ellenfeleit, mint felaprította. Mivel láttuk a mérkőzést, rá tudtunk készülni a fiúra. Nimi végig pontosan betartva a taktikát, tökéletesen hatástalanította a másik stílusát. A végén már támadni sem nagyon mert a horvát, így egyértelmű fölénnyel nyert a Hunyadis fiunk.

AJóvadi

Végül Hagyó Dorottya debütált a versenyzők világában. Sok évnyi munka van már mögötte, de még versenyen nem indult. Sajnos a sors úgy hozta, hogy őt is egy súlycsoporttal feljebb tudták csak fogadni, így ellenfele 7 kilóval nehezebb volt, mint ő. A magasság és súlyfölény csak az elején érvényesült, mert Dorottya sok együttes találat után, állandó támadásaival annyira lefárasztotta ellenfelét, hogy a végére már folyamatosan szerezte a pontokat. A végeredmény a másik javára billent, de így is 10 nagyon szép pontot láttak érvényesnek nálunk a bírók. Soha rosszabb kezdetet. Jót tett a tét a Hunyadis lánynak, mert ahelyett, hogy megszeppent múlva, a végén még inkább ő irányította a mérkőzést.

Ajódorottya

Végezetül 2 arany -és 2 bronzérmet illetve egy gyönyörű helytállást hoztunk össze, ami a jövőre nézve szép reményekkel kecsegtet. Így legyen!

AEgyütt
Hajrá Hunyadi!