Nagyszerű verseny Szombathelyen!
(Adós vagyok még a Hunyadi kezdeményezésére rendezett szombathelyi verseny beszámolójával, ami nem lehet teljes, hiszen a folyamatos bíráskodás sok figyelmet vont el, ezért előre is elnézéinst mindenkitől, akiről nem tudok pontos leírást adni.)
Szombathely, május 12. Gyönyörű nap, fantasztikus verseny 60 pointfighting és 30 lightcontact nevezéssel, köztük egy Osztrák klubbal. Valódi versenyhangulatban élvezhették a kickboxosok a Szombathelyiek vendégszeretetét.

A Wesselényi utcában gyakorlók közül először Buttyán Botond lépett tatamira. 7-en voltak a súlycsoportjában, akik mindannyian győzni szerettek volna. Ennek Botond komoly akadálya lett, mert sorra győzte le ellenfeleit. Jól hatott rá a tét és csak fokozta teljesítményét. Két győzelemmel jutott a döntőbe, ahol kiváló talajmunkával és gyors megindulásaival egyértelmű győzelmet aratott és fölényesen győzött.
1 arany.


Utána a testvér, Buttyán Bence következett, először a point fighting szabályrendszerben. Az elején még érezni lehetett rajta az izgalmat, de ahogy oldódott benne a feszültség, úgy vált egyre uralkodóbbá az akarata. Dupla ritmusokat, cseleket végrehajtva jutott a döntőbe, ahol nem hogy megszeppent volna, de még inkább megmutatta, itt most ő a legügyesebb. Ennél már csak a lightcontacban nyújtott teljesítménye volt jobb.
Kiváló munkával és technikával, fölényesen győzte le itt is ellenfeleit. Élmény volt nézni a küzdelmét. Még 2 arany.


Szabó Krisztián ezúttal mindkét szabályrendszerben kipróbálta magát. A sors viszont nem kedvezett neki, hiszen nem elég, hogy nem volt korcsoportja, még súlyban is csak a nagyobbakkal tudott játszani. Ennek ellenére a fiataloknak alaposan megmutatta, hogy játszik egy igazi harcos. Egy végtelenül szoros mérkőzésben maradt alul, ahol igaz ugyan, hogy a fülén is levegőt vett, de az ellenfele egyáltalán nem jutott levegőhöz. Vasból volt az akarata a Hunyadis versenyzőnek. A legnehezebb helyzetben lévő kickboxos is meg tudja mutatni, mi a magyarok istene!
2 bronzérem.

Traumi Zoé point-fightingban jeleskedett. Tüzes amazonként rontott ellenelére és használta legeredményesebb technikáját a „hátsó egyenest”. Az ellenfél nem talált rá ellenszert így a mérkőzés végén szomorúan látta, ahogy Zoé kezét, teljesen jogosan emelik a magasba.
Kiváló teljesítmény. 1 arany.

Jámbor Karolina light contacban küzdött. Akkora különbség volt az ő tudása és az ellefélé között, hogy csak arra kellett vigyázni, nehogy nagyot üssön. Ezt ezúttal szigorúan betartotta és a fegyelmezettsége meghozta a jutalmát.
Remek teljesítménnyel, egyértelmű arany érmet szerzett.

László Levente húzta fel a kesztyűt. Két meccset vívott mindkét szabályrendszerben, pedig ez volt a tűzkeresztsége a tatamin. Ez a teljesítményén kevésbé látszott, hiszen a point fightingban ezüst, míg a lightban aranyérmet szerzett. Az utóbbi időben befektetett muka egyértelműen meghozta gyümölcsét. Sok van még benne, amit reméljük, mihamarabb, még nagyobb versenyeken tud majd bizonyítani!
Grantulálunk, 1 arany, 1 ezüst.

Bodor Benjámin szintén mindkét szabályrendszert kipróbálta. Neki is ez volt a tűzkeresztsége de, ennek ellenére egyáltalán nem volt megilletődve. Folyamatosan támadott és szerezte a pontokat. Light contactban a mérkőzés végén közel azonos találata volt mindkettőjüknek, de Beni az utolsó 15 másodpercre, a szívét is beletéve, fáradtságát leküzdve, komoly sorozatot hajtott végre az ellenfél testére és fejére és ezzel maga számára fordította az izzasztó küzdelmet.
A döntő hangulatát még gyakorolni kell, de így is szépen mutat élete első versenyén a két ezüstérem.


A teljesítmény számokban és szépen mutat: 7 induló, 6 aranyérem, 3 ezüstérem és 2 bronzérem. Gratutálunk a szép teljesítményhez! Hajrá Hunyadi!!!

