Országos Bajnokság 2018

2018. november 4-én rendezték meg a Pointfighting és Formagyakorlat Országos Bajnokságot, Csepelen. A Hunyadi SE 3 fővel képveselte magát az ország legjobbjai között. 

111

Csikós Péter és Mászáros Márk annyira félelmetesek voltak a Veterán kategóriában, hogy még ellenfélre sem találtak, így mérkőzés nélkül jutottak a válogatottak közé. :-)

222

Koknya Péter egy beremendi fiúval kezdett. Ahogy megszoktuk tőle, nagy vehemenciával. Az első menet végére már 5 pontos különbségre tett szert. Szüksége is volt rá, mert a bemelegítéssel elkésett kicsit. A második menetben fej-fej mellett szerezték a pontjaikat, így nem sikerült Péter terve, hogy 10 pontos különbséggel, idő előtt fejezze be a küzdelmet, érződött ugyanis a megfelelő bemelegítés hiánya. Az utolsó menetben, Péter már okosan, villámgyors ütésekkel reagált az ellenfél elkeseredett támadásaira. A végeredmény 13:10, győzelem. Ezzel bekerült a döntőbe, ahol a tét óriási, a válogatottság. Ez az ellenfél is Beremendről jött. Péter vissza akart vágni neki, hiszen tőle kapott ki a Budapesti Világkupa elődöntőjében.

rúg2

 

Az első menet elején a Beremendiek örülhettek, igaz csak rövid ideig, hiszen a két pontos előny pillanat alatt elfogyott. Még egy-két pont ide és oda és már jött is a második menet, ahol érdekes módon, megint az ellenfél kezdett jobban, pedig ez Péter sajátossága. A Hunyadis fiú azonban ismét kiegyenlített. A menet végén viszont sajnos egy fejrúgás adott biztos két pontos vezetést az ellenfélnek. Eljött az utolsó menet ahol megint csak ugyanaz a recept valósult meg. Először nőtt a különbség, aztán kiegyenlítődött, majd – sajnos  megint egy becsúszott fejrúgás. A menet végén Péter már nem tudott fordítani, így 17:13-ra alulmaradt, ezért ezüst éremhez gratulálhattunk. Talán ha egy kicsit több edzés lett volna benne!?! Viszont, mivel évről-évre javul a teljesítménye, már előre várjuk a jövő évet. Egy biztos, gratulálunk Péter remek teljesítményéhez, hiszen az ellenfél is kiváló volt!

333

Hajrá Hunyadi!